Jubileumi nyílt nap a Fehérvári Állatotthonban

Kellemes idő, remek programok, sok látogató. Így jellemezhetjük röviden idei – a 25 éves fennállást ünneplő – nyílt napunkat. A kutyák rengeteget sétáltak, a cicák is sok kényeztetést kaptak. A nap bevétele 83.690 Ft, melyet a rendkívüli állategészségügyi feladatokra fordítunk.

Köszönjük mindenkinek, aki megtisztelte jelenlétével rendezvényünket!

Ovis sétával indult a nap, már itt is sokan voltak, így az apró népet mind megtudtuk mozgatni. Örömteli volt látni, hogy sok kisgyerek volt velünk, a szülők fontosnak tartják, hogy mielőbb megtanítsák az állatokkal való helyes bánásmódot. A kistestű kutyáinkat hoztuk ki és mindenkire két póráz került, hogy a kicsik is biztonsággal sétáltathassanak. A kutyák nagyon élvezték az egész napos figyelmet, mivel a nagy séta után tartottunk még egy ovis sétát, azon is sok érdeklődő volt.

Önkéntesünkkel, Veréczi Csinszkával beszélgetett Krepsz Gyöngyi, Állatotthonunk vezetője. Csinszka két évvel ezelőtt elvégezte a kutyatréner tanfolyamot, idén pedig az ebmasszőrképzést. Erről, és céljairól mesélt a színpadon, majd tartott egy gyakorlati bemutatót Afton, 16 éves védencünk segítségével. Zsanka lánya fogta a mikrofont.

KÉPEK

Nyílt Napunk programját színesítette az Alba Regia Kisállattenyésztő Egyesület kisállat simogatója, ahol elsősorban galambokkal, dísz-baromfival, magyar óriás nyúllal lehetett találkozni. Állatotthonunk néhány lakóját is bemutattuk itt: a gondozásunkban lévő sünöket, Tekit, a görög teknőst. Önkénteseink saját állataiból pedig tengerimalacokkal és ékszerteknőssel lehetett találkozni.

Ostorházi Helga a Dog Garden fotósa, egy gyönyörű spániel, Goofy gazdája. Vele a kutyafotózás rejtelmeiről beszélgetett Krepsz Gyöngyi. Hogyan lehet lekötni az állatok figyelmét, mikor van könnyebb dolga a fotósnak, ha a gazdival együtt készül a kép, vagy anélkül? Önkénteseink is kaptak néhány tanácsot, mely segíti őket a minél jobb fotók készítésében. Helga műteremben is fotózza a kutyákat, a gazdival, a családdal, érdemes hozzá bejelentkezni egy-egy fotósorozatra.

A nap folyamán ellátogatott hozzánk Czabán Bernadett a Deményista Mentor Klubképviselője, kutyájával, Kalánkával, aki épp előző napon vált a saját kutyájává – három hónap ideiglenes lét után. Betti először is a Klub létrejöttéről mesélt. Magos Judit, Demény, a kötsög gazdája hozta létre, azzal a céllal, hogy hónapról-hónapra támogassanak egy-egy menhelyet, állatvédő szervezetet. Állatotthonunkat 2015 októberében, a Herosz Ózdi menhelyét 2016 márciusában támogatták. A Klub 2015 áprilisa óta működik és több, mint 12 millió forinttal támogatta a magyar állatvédelmet. Holland segítőik is vannak, akik épp június 9-én jártak a Fehérvári Állatotthonban. Betti a Klub bemutatása után mesélt arról, hogy miért jó ideiglenes befogadónak lenni, hogyan került hozzá Kalánka, majd arról is beszélt, hogy végül – miután három hónapon keresztül bőszen keresett számára új gazdát -, miért tartotta őt meg. Kalánka igazi egyéniség, és KALÁNKALAND néven saját blogot indított ezen a héten, erről is beszámolt Betti.

Kreatív pályázati felhívásunk nem aratott túl nagy sikert, egy pályázat érkezett, kutyakekszet kaptunk, melyet lakóink nagy étvággyal fogyasztottak el. A készítőjét ajándékcsomaggal jutalmaztuk.

Állatotthonunk önkéntesei március óta készültek saját kutyáikkal – valamennyi mentett állat, nagy részük állatotthonunk lakója volt -, Troy és Szonja pedig az állatotthon lakójaként, heti egy próbával vett részt a felkészülésben. Május 20-án, a születésnapi partin flashmob bemutatót tartottak, majd a nyílt napon ezt tovább fejlesztve adták elő Négylábon boldogan című produkciójukat, immár Szonja nélkül, ő ugyanis már a május 20-ai rendezvényen gazdisodott. A kutyák valamennyien felnőtt állatok, van köztük idősebb is, élő bizonyítékai, hogy a tanítás nem korfüggő. Troy elveszett, értesítettük a gazdit, aki azt mondta, akkor már nem kell neki, így került hozzánk. Nem volt kapcsolata kutyákkal, emberekkel, el volt magában a kenneljében. Dorka, a Dog Garden trénere kezdett foglalkozni vele, első alkalommal tudomást sem vett róla, hogy ember is van a futin. Innen indulva jutottunk el oda, amit a vendégek láthattak, Troy Danival, a tanítójával és a többiekkel teljes összhangban dolgozik, jól érzi magát a falkában és emberek között is. Mindezt 7 évesen értük el nála. November óta van nálunk, néhány hónap alatt tehát látványos eredmény érhető el úgyis, ha hetente csak egyszer tudunk külön foglalkozást tartani.

A koreográfiát Spánitz Andrea dolgozta ki és tanította be, ő Marcipánnal, a kedves spániellel lépett fel. A további szereplők: Dani – Troy, aztán Andi – Zsani, Dóri – Rozál, Jani – Enzo, Gitta – Jágó, ők voltak a menhely védencei korábban, Benedek – Szemi, Hanna – Luna, Vivi – Mazsi. Köszönjük az önkéntesek munkáját és gratulálunk a kutyáknak!

KÉPEK

A következő bemutatót a Dog Garden Kutyaiskola csoportja tartotta. A csoportban fele-fele arányban voltak haladó és kezdő kutyák, három héttel a rendezvény előtt álltak össze és kezdték meg a gyakorlást. Nemcsak azt mutatták be, hogy a kutyaiskolában mi mindent tanulnak a kutyák és a gazdik, de visszaadták a foglalkozások vidám hangulatát is, azt a jó légkört, amiben könnyebb a tanulás mindenkinek. Győrfi Henriett kutyatréner beszélt a bemutató alatt, melyik feladatot, játékot miért tanítják, a bemutató csoport tagjai: Jutka – Fanni, Emőke és Laci – Sherlock, Vivi – Mazsi, Böbi – Dalton, Judit – Torma, Csilla – Málni. Köszönjük a remek bemutatót!

A gyerekeket egész nap sokféle élmény várta, amellett, hogy megismerkedhettek az állatotthon lakóival, a kutyák mellett a cicákkal is, találkozhattak sok más érdekes állattal a kisállatsimogatóban, kézműves szobánkban festhettek, macskás vagy baglyos könyvjelzőt készíthettek, volt arcfestés, kipróbálhatták ügyességi játékainkat is.

Az agility pálya egy részét is felállítottuk és azt bárki kipróbálhatta az otthonról hozott védencével, de a gyerekek kutya nélkül is birtokba vették a pályát és nagyon élvezték a sportos feladatokat.

KÉPEK

A Dog Garden kutyatrénerei egész nap a vendégek rendelkezésére álltak és a kutyák viselkedésével, nevelésével, tanításával kapcsolatban adtak tanácsokat az érdeklődőknek.

A nap folyamán Kristianopulos Tünde látta el kutyakozmetikai tanácsokkal a látogatókat és jó néhány kutya bundáját rendbe tette. Az állat bőrének, szőrének ápolása ugyanolyan fontos feladata a gazdának, min a helyes táplálás, az állatorvosi ellátás biztosítása.

A kutyasétára igencsak megnőtt a látogatók száma, így minden csoportos kennelt és számos egyedi kennelben lévő kutyát is ki tudtunk vinni sétálni. Az idő kegyes volt hozzánk, nem esett, de nem is volt hőség, a szél kellemesen enyhítette a meleget. A séta végére azért kellemesen elfáradtak a kutyák. Rövid pihenő után a kisebbek újabb sétára indultak a délutáni ovis séta keretében.

KÉPEK

A nap folyamán lehetőség volt a tanösvény végig járására, minden állatházon van kihelyezve egy-egy anyag, a recepción mindenki kapott egy kérdőívet, ha az állatotthont tényleg bejárta, elolvasta a tanösvény tájékoztató tábláit, akkor minden kérdésre meg tudott válaszolni. A helyes megfejtők között egy ajándékcsomagot sorsoltunk ki, mely kutya-macska felszerelést tartalmazott. A gyerekek lelkesen segédkeztek a sorsolásban.

Lehetett szavazni az állatotthon legszebb kutyájára, ezt a címet végül Buksi nyerte el. A szavazók között szintén kisorsoltunk egy ajándékcsomagot. Buksi éppen sétált, amikor az eredményhirdetés zajlott, de később megmutattuk a közönségnek, Zita mesélt róla pár szóban, hogy miért is ajánlja jó szívvel bármely családnak. Buksi a helyére visszatérve jó étvággyal fogyasztotta el a jutalmát.

A macskák között is volt szépségverseny, ott holtverseny alakult ki, így két cicát is megleptünk egy kis finomsággal. A szavazók között pedig újabb ajándékcsomag került kisorsolásra. A legszebb cicáink tehát: Mani és Kormi.

A tömeget egész nap járták tombolaárusaink, Kylo Ren is erősítette a csapatot. A tombolából és az adományokból 83.690 Ft gyűlt össze.

KÉPEK

A nap végén került sor a tombolanyeremények kisorsolására. Előtte azonban Krepsz Gyöngyi köszöntötte az állatotthon két dolgozóját, akik immáron 25 éve szívüket-lelküket kiteszik az állatok érdekében: Boros Bernadett és Kristianopulos Tünde munkáját ezúton is nagyon köszönjük!

1988-ban néhány elszánt ember létrehozta a Herosz helyi szervezetét – Kiss Attilánét és Holpertné Marika nénit kell kiemelni -, és négy év küzdelem után kapott az egyesület egy területet kutyamenhely céljára, innen indultunk. Az első telepvezető Stein László volt, tőle vette át a stafétát Krepsz Gyöngyi. A vezetőség tagjai voltak az évek folyamán: Csertő Károly (ő már sajnos nincs közöttünk, de mindig szeretettel emlékezünk rá, Varga Judit, Kőszegi Szilvia. Az elnöki teendőket 1996 óta dr. Berey Attila látja el.

Támogatóinknak köszönhetően sok értékes nyeremény talált gazdára. A tárgyi adományok között voltak kutya-macska és egyéb kisállat-felszerelések, könyvek, CD-k, ajándéktárgyak, élelmiszer-ajándékcsomagok. Sok kupont is kaptunk: a nyertesek ezekkel különböző szolgáltatásokat vehetnek igénybe: kozmetika, állati wellnesz, aquafitnesz, kutyamasszázs. Kaptunk levásárolható ajándékkártyákat is. A fődíj pedig családi belépő volt a Fővárosi Állat- és Növénykertbe.

Eredményes, jó hangulatú napot követően az önkéntesek összepakoltak, majd elfogyasztották a születésnapi tortákat, melyeket Keller Fanninak, és Máhli Erzsébetnek, egyik önkéntesünk nagymamájának köszönhetjük.

Köszönjük a dolgozók, az önkéntesek és a támogatók segítségét!

A nyílt nap támogatói voltak: Alba Regia Szimfónikus Zenekar, Dog Garden Kutyapanzió és Napközi, Szőke Krisztina – Relax Kutyamasszázs, Németh Zita – Állati wellness, Reni – Aquafitness, Fővárosi Állat- és Növénykert, Németh-Nyiba Sándor, Julius K9, Fressnapf Állati Áruház.