Miya Sikertörténete

“Sziasztok!

Ismét eltelt egy év, Miyát immár 4 éve fogadtuk örökbe. Anno ő volt a rangidős, az 5 év állatotthonban eltöltött idejével.
Idén lesz 12 éves, korára való tekintettel csináltattunk egy nagylabort, de szerencsére csak kisebb eltérések vannak, semmi komoly.
2017-ben volt egy műtétje, egy daganatot operáltak ki a torkából, ebből is teljesen felépült, és azóta sem újult ki a daganat.
Adunk neki C-vitamint, Vetri DMG-t, és jobbnál jobb tápokat, de imádja a házikosztot is, így néha kap egy-egy falat sonkát, májkrémet. 😊
A műtét miatt ugyan a nyelve egyik oldala lebénult, és kézből kell etetni, illetve a vízivásban is segíteni neki (bár valamennyire magától is tud), erről mellékelek egy videót, remélem átmegy a mérete miatt. Fecskendőből itatjuk, és olyan ügyes, hogy egy csepp veszteség nélkül issza ki! 😊
Sziámi társával, Sziszivel szeretnek együtt aludni (ha nincs ember a közelben, akire rá lehetne telepedni), és játszani is.
Nehéz megmondani, hogy enni, vagy aludni szeret-e jobban, a legtöbb képen alszik. 😊
Minden állatkátoknak mielőbbi gazdisodást kívánok!

Üdvözlettel,
Szendrei Judit”