Sikeres megmozdulás Fehérváron

Hagyomány városunkban, hogy az Állatok Világnapját fáklyás felvonulással ünnepeljük, felhívva a figyelmet a kidobott, megunt, bántalmazott vagy épp magára hagyot állatok sorsára, az ember felelősségére. Idén 2017. október 7-én 19 órakor került sor a rendezvényre. A szervezők – a Dog Garden Kutyapanzió, kutyanapközi és Kutyaiskola illetve a 25 éves HEROSZ Fehérvári Állatotthon – legnagyobb örömére idén is sokan tartottak velünk.

Fehér Palota Üzletközpont parkolójában gyülekeztünk, kétlábúak és négylábúak egyaránt. A programot Viza Attila képviselő úr köszöntője nyitotta meg, aki a világnap üzenetéről és kialakulásáról beszélt, kiemelve, hogy az állatvédelem mindenki feladata.

Krepsz Gyöngyi, állatotthonunk vezetője ezután beszámolt a rajzverseny és a novellaíró pályázat eredményeiről. 55 rajz és 10 novella érkezett a pályázatra, köszönet érte az alkotóknak és az őket támogató pedagógusoknak, szülőknek. Az elbíráláskor nemcsak a rajzok, írások minősége volt fontos szempont, de az is, hogy tükrözzék a kiírás szellemét. A rajzokon azt kellett megjeleníteni, hogy az állatok is érző lények. Ez a legjobban Boros Lilla  Annának sikerült, így ő vehette át az első díjat, a II. helyezést Németh Adelina Andrea nyerte, a harmadik pedig Garamszegi Hanga lett. A novella címe: “Ezt tanultam az állatoktól.” Krepsz Gyöngyi elmondta, hogy nagyon értékes írások érkeztek, a gyerekek sokszor felelősségteljesebben gondolkodnak, mint sok felnőtt. A legjobb novellát Kozma Kata Fanni küldte be, a II. helyezett Cseh Péter, a III. pedig Takács Kata lett. Valamennyi díjazott eljött az eredményhirdetésre, így személyesen át tudták venni az állatotthon által összeállított ajándékcsomagot, amely könyveket, ismeretterjesztő újságokat, állatfelszereléseket és rajz- illetve íróeszközöket tartalmazott. A nyerteseknek ezúton is gratulálunk!

Ide tartozik, hogy az összes beküldőtt művet meg lehet majd tekinteni egy kiállítás keretében október 16. és november 16. között a Vörösmarty Mihály Könyvtár Gyermekrészlegén.

A djíátadó után Győrfi Henriett a Dog Garden Kutyapanzió vezetője üdvözölte az egybegyűlteket, megfogalmazta, hogy számára mit jelent ez a világnap és közösen többet lehet tenni az állatokért, az élővilágért, aki figyel ezek megóvására, az a saját környezetét, a saját életminőségét is óvja. Ismertette a felvonulás technikai részleteit, az útvonalat és bemutatta a fellépőket. Az önkéntesek közben kiosztották a fáklyákat és mécseseket és elindult a több mint 200 főből álló tömeg. A kétlábúakat mintegy 40 négylábú is kísérte, a legtöbb kutyából volt, de a menetben fel lehetett fedezni például vadászgörényt is, aki gazdája válláról szemlélte a felvonulást.

A Palotai úti felüljáró után a Liszt Ferenc utcán haladva – Kati néni üdvözlését nem kihagyva – értek a felvonulók az Országalmához, onnan a Fő utcán keresztül jutottak el a Magyar Király Szálló elé. A menetet a Project Prometheustűzzzsonglőrei vezették, akik egy látványos bemutatót tartottak a végállomáson, ahol már a Fényszórók gyönyörű képei szolgáltatták a hátteret.

Köszönet a Dog Garden Kutyapanziónak, hogy ismét egy sikeres rendezvényt szervezhettünk együtt! Köszönet a fellépőknek a látványos programért, a Project Prometheusnak a tüzes bemutatóért és a Fényszóróknak a gyönyörű képekért. Köszönet a gyerekeknek, akik pályázatunkon indultak. Köszönet Viza Attila képviselő úrnak, hogy az önkormányzat nevében is kifejezte az állatvédelem iránti elkötelezettségét és köszönet Dienesné Fluck Györgyi képviselő asszonynak, aki képviselői keretéből hozzájárult ahhoz, hogy a rendezvényt színvonalasan megszervezhessük! Nagyon bízunk benne, hogy a fehérvári emberek állatszeretete a hétköznapokban is megnyilvánul!

Az eseményen a több mint 200 állatbarát és közel 40 négylábú társuk nyilvánította ki azt a véleményét, hogy az állatvédelem mindannyiunk felelőssége. A különböző média felületek is beszámoltak az eseményről, ezekből válogattunk néhányat és megnézhetitek a szervezők saját képeit is.

FMC

FEOL

SZÉKESFEHÉRVÁR(PONT)HU

FMC video

DOG GARDEN KUTYAFOTÓZÁS

HEROSZ Fehérvári Állatotthon