Március közepétől nagy a nyüzsgés, Fehérvári Állatotthonunk 13 lakóját iskolázzuk be az állatotthon területén található Székesfehérvári Városi Kutyaiskolába, ahol a Dog Garden trénerei tanítják játékos élményszerzések közepette az ebeket és gazdáikat. A kutyaiskola facebook oldalán követhetitek nyomon a kutyák fejlődését, itt érdeklődhettek, kérdezhettek az újabb kurzusok felől. A Dog Garden trénerei egyéni tréningeket és szocializációs sétákat is vállalnak.
A kutyaiskolába természetesen csak megfelelően oltott, chipezett kutya jelentkezését fogadjuk, a gazdiktól kérjük a kutyaiskola házirendjének betartását.
Március 25-én 10 órától indul az öt alkalomból álló KÖLYÖK KURZUS. Itt tanulhat minden 3-6 hónapos apróság. Hidán Zsuzsa keze alatt könnyed játékos formában okosodnak a kölykök, közösen, a kiegyensúlyozott kutya-gazdi kapcsolatért és a stabil alapokért. Szonja kutyánkat iskolázzuk be, aki 2 hónaposan került először az utcára, megszületett, de nem kellett. Volt már örökbe fogadója, de sajnos visszakerült a menhelyre, bízunk benne, hogy a kurzus végére végleges gazdát fogunk neki találni. Andi lesz a tanítónénije.
Március 25-én 10 órakor és március 26-án 9 és 10.30 órai kezdettel három ALAP KURZUS indul, 6 hónaposnál idősebb kutyák fognak itt tanulni, hogy EGYÜTT dolgozhassunk, személyre szabott tréningmódszerekkel egy harmonikus kutya-gazdi kapcsolat elmélyítéséért és a magabiztos tudásért, egy élmény alapú tanulás kereteiben. A 7 alkalomból álló kurzus végén kutyák és gazdák vizsgát tesznek. A trénerek: Hofman Viktória és Győrfi Henriett. Mindhárom kurzusban helyet kap állatotthonunk egy-egy lakója. Szombatonként Sziszi Rita segítségével tanul majd, vasárnaponként Bonival Évi, Lizivel pedig Erika fog dolgozni.
Az elmúlt évek alatt sok kutya-gazda páros végezte el az alap kurzust. Nekik kínál tovább tanulási lehetőséget a HALADÓ KURZUS!
A kurzus célja, hogy a már megszerzett tudást elmélyíthessük és felkészüljünk a mindennapi élet további kihívásaira. A trénerek: Hofman Viktória és Győrfi Henriett. Ide “sajnos” állatotthonunk egy lakóját sem tudjuk beiskolázni, mivel az eddig végzett védenceik ma már mind boldog, gazdás kutyák! A kurzus március 26-án 13 órakor indul.
A hétvégi kutyaiskolai foglalkozások mellett speciális tréningek is indulnak.
Március 21-től 4 alkalommal a Kodolányi János Gimnázium és Szakiskola négy lelkes diákja segítségével tanulhatja meg az alapokat négy lakónk. A trénereik Hofman Viktória és Győrfi Henriett lesznek. A négy szerencsés kutya: Jeromos a görbe lábú, de annál peckesebb úr, Ciklon, aki fiatal kora ellenére sok rosszat átélt már, Gubacs, a félénk puli jellegű fiú, és Picur, akinek csak egy kis biztatás kell és elfelejti az eddigi rossz élményeit. A véletlen folytán valamennyien fekete kutyák, néhol egyéb színezettel. Sajnos az emberek a küllem és nem a belső tulajdonságok alapján választanak kutyát, a fekete színűek hátránnyal indulnak a gazdikeresésben. Reméljük, hogy ez a négyesfogat a kutyaiskolának köszönhetően hamar gazdira talál.
A fekete kutyák mellett a nagytestűek sem olyan kelendők, főleg, ha az idősebb korosztályba tartoznak. Jelenleg nagyon sok a német juhász az állatotthonban, így számukra is indítunk egy külön tréninget. Ezek a felnőtt kutyák mind nagyon intelligensek, értelmesek, a menhelyi élet ingerszegény számukra. A vasárnapi sétákat élvezik, de ők igazi munkakutyák, napi foglalkoztatást igényelnek. Ezért számukra március 30-án 17.15-kor indul egy 4-6 alkalomból álló képzés, melyet Győrfi Henriett vezet. A képzés mottója: “Német juhász vagyok, dolgozni akarok!” A képzésen résztvevő védenceink (természetesen ők is mind gazda keresők): Bojti, a nagyszájú kamasz, a legfiatalabb és legszertelenebb a csapatban, őt Zsolti tanítja. Power, a szaporító telepről mentett fiatal kan, vele Vivi dolgozik majd. Lady, aki szintén szaporítótól lett mentve, neki két tanítója is lesz, Dóri és Évi felváltva fogják őt okosítani. Néró már az idősebb korosztály képviselője, de tanulni ő is szeret, vele Rita foglalkozik, és a csapat matriárchája Rézi, egy elbűvölő kutya, Gyöngyi segíti őt a tanulás során.
Az önkéntesek elszántságának és lelkesedésének köszönhetően 13 kutyánk kap tanulási lehetőséget. A honlapunkon, facebook oldalunkon és a kutyasikola facebook oldalán egyaránt folyamatosan beszámolunk majd a foglalkozásokról, védenceink teljesítményéről, mind a trénerek, mind az önkéntesek szemszögéből.