A jó szándék kevés, sajnos az állatvédelem is olyan terület, mint a foci, mindenki ért hozzá. Az állat szeretetet azonban még nem jelenti azt, hogy az ember tudja, mi jó az állatnak, vagy, hogy képes valóban az állat érdekeit szem előtt tartani.

Kasha gazdája nem biztosított jó körülményeket az állatnak, de ez nem rossz indulatból volt így, egyszerűen nem volt tisztában azzal, hogy mire lenne szüksége a kutyának. Sok gazdival ellentétben a kutyát bechipeztette, oltatta a kezdetekkor. Amíg egészségileg le nem robbant, és szociális otthonba nem került, megfelelően ellátta a kutyát. Szociális otthonba kerülését követően a vele egy háztartásban élő fiára maradt a kutya, aki sajnos maga is a társadalom perifériáján él, a közeg, ahol él, kivetette magából, mert furcsa viselkedésével nem tudtak mit kezdeni. Vélhetően szellemileg sérült a férfi, aki szintén nem tudta ellátni az állatot megfelelően.

Kasha valóban nagyon sovány volt, de ez nemcsak a táplálás hiánya, hanem a férgesség miatt is alakult így.

Nagyon sokszor szembesülünk azzal a problémával, hogy az állatvédelmi eseteket nem lehet csak állatvédelmi problémaként kezelni, mert bizony ezek sokszor szociális gyökerűek. Ha adott esetben elvesszük az állatot és akár meg is büntetjük a tulajdonost, azzal a probléma még nem oldódott meg. Mindezek miatt tartjuk nagyon fontosnak a nevelést, a szemléletformálást, mert azokkal hatékonyabban lehet fellépni az állatok érdekében. Sok esetben az is elég, ha a gazdának “megtanítjuk”, hogy mi a feladata, felelőssége, ha állatot tart.

A hely, ahol a kutyát tartották, nyilván nem alkalmas az állattartásra. A gazda is segítségre szorult volna, életkörülményei nem sokban különböztek.

Kasha esetében sajnos az “állatvédők” semmilyen szempontot nem vettek figyelembe, főleg nem Kasha érdekét. A gazdát előítélettel közelítették meg, nem is próbáltak vele beszélni, hanem rátörték a kutyára az ajtót. Tény, hogy a hely nem alkalmas kutyatartásra, de Kasha számára ez a szűk hely jelentette a világot. Maga a betörés is megrémítette, utána azonban a szakszerű befogás is hiányzott, így kb. 40 percig próbálták a kutyát kirángatni a számára ismerős helyről, és a rémisztő, idegen ketrecbe rángatták. Ha valaki nem tud egy kutyát néhány perc alatt befogni és biztonságba helyezni, az jobb, ha nem is nyúl hozzá, mert a következmények hosszú távúak lesznek. Kasha agresszióval reagált. Minden alkalommal, ha pórázt látott, kitámadott. Ez nem volt elég, a szállítás során még újabb tortúrának tették ki, mert átrángatták egy másik ketrecbe, ami ellen persze tiltakozott. Egyszerűbb lett volna a két ketrecet kicserélni a járművekben és akkor kevesebb stressz éri az így is nagyon feszült kutyát. Úgy volt, hogy ideiglenes helyre kerül, ezért 250 km-t utaztatták a ketrecben, de sajnos odaérkezéskor már nem fogadták, mert “agresszív kutya”. Így még tovább szállították egy menhelyre.

Sajnos a menhely, ahová került, megint csak híján volt a felkészült szakembereknek. Kasha élete mindössze annyiban változott, hogy valamivel nagyobb helyen volt bezárva, és rendesen kapott enni.

Sajnos, a menhelyen nem mertek vele foglalkozni, így két hónapig arról a helyről sem jött ki, nem sétáltatták, nem foglalkoztak vele megfelelően. Sőt, még az alapvető oltásokat sem kapta meg. Mindezek a traumák mélyítették Kasha rettegését, nem volt, akiben bízhatott volna. Ekkor szereztünk róla tudomást és két önkéntesünk, akik képzett kutyatrénerek, vállalták Kasha rehabilitációját. Ehhez persze ide kellett szállítani Székesfehérvárra. Elsőre nem sikerült a szállítás, mert a kutya nem akarta elhagyni az ismerős terepet, és támadott a pórázra. Második alkalommal a szakszerű munka eredményeként Kasha stressz nélkül került a szállítóbokszba. A menhelyen nem is tudtuk kivenni a bokszból, azzal együtt raktuk a karanténba, az éjszaka nyugalmában hagyta csak el a bokszot. A rettegése nyilvánvaló volt, ilyenkor a legfontosabb a nyugalmas környezet biztosítása és meg kell kezdeni a bizalom építést. Két önkéntesünk minden nap kijár hozzá és lépésről-lépésre, abban az ütemben, ahogy Kasha engedi, mindig újabb és újabb lépéseket tesznek. A póráz mellett a nyakörv is félelmetes számára, ezért egy olyan hámot vettek számára, ami a nyakát nem öleli át. Kellett neki néhány nap, mire hagyta magára tenni a hámot, de a megfelelő módszerrel, amikor eltereljük a figyelmét, hamar megfeledkezett róla.

Egy hét telt el, mire először kimerészkedett a karantén helyéről, de néhány lépés után már fordult vissza és ment befelé a már ismerős és ezért számára biztonságos helyre. Minden nappal hosszabb utat tesz meg kint és már megtanult bízni az önkéntesekben, ezért a sétákon néha már a kiváncsisága felülírja a félelmét. Még messze van az az idő, amikor azt mondhatjuk Kasha készen áll a családi életre, de jó úton halad. Az emberekkel szembeni félelmét legyőzi, ha nyugodtan és barátságosan közelítünk hozzá.

Idő kellett neki, hogy el merjen távolodni az épülettől, de ahogy megtanult bízni bennünk, úgy lett egyre fesztelenebb a sétákon. Így a héten már a menhely területéről is kivisszük. Amikor már nem lesz feszült a hosszabb, idegen helyen tett sétákon sem, akkor jön a következő lépés, a kutyákkal való összeszoktatás. Egyenlőre nagyon ideges, amikor másik kutyát lát.

Nem véletlen, hogy nem írtuk ki a szakszerűtlen befogást végző csoport, majd a menhely nevét, nem célunk ítélkezni, reméljük, ők levonták a tanulságokat. Mi sem vagyunk mindent tudók, de csak olyat vállalunk, amit teljesíteni is tudunk. Sajnos, azt kell mondanunk, hogy a ránk váró hosszú munka, amivel Kashát újra “össze kell rakni” sokkal rövidebb lehetne, ha nem lett volna a szakszerűtlen beavatkozás és ha nem kell Kashának két hónapot egy olyan helyen töltenie, ami nem sokkal volt jobb, mint ahonnét “megmentették”.

Az is kiderült, hogy erre az egész dologra nem is lett volna szükség, egyszerűen beszélni kellett volna a tulajdonossal az ítélkezés helyett. Odaadta volna maga is a kutyát, mint ahogy most le is mondott az állatról, felismerve, hogy ő nem tud neki megfelelő életet biztosítani. Egy kis emberség, ennyi hiányzott.

Az önkéntesek és a menhely dolgozói közötti közös munka segítségével fogjuk azt elérni, hogy Kasha majd örökbefogadható legyen, szerencsére erős benne a kötődés iránti vágy. Az ismerős emberekhez már nagyon ragaszkodik.

Közben pedig zajlik az oltási program, az állatorvosi ellenőrzés, majd ivartalanítani is fogjuk.