Van mit tanulnunk az állatoktól. Az ember kihajította az épphogy megszületett kölyköket, mit kihajította, zsákba kötve dobta ki őket, hogy minél kevesebb esélyük legyen. Arra volt ideje, hogy ezt a gonoszságot megcselekedje, de hogy az anyát ivartalanítsa, hogy gondoskodjon az apróságokról, ahhoz már ész és jóakarat is kellett volna. Szerencsére rájuk találtunk és ózdi szervezetünk vezetője gondozásba vette az egy napos babákat. Bobilda, a félős, viselkedés zavaros védencük látta az apróságokat és annak ellenére, hogy ivartalanított szuka, mégis magához vette a kicsiket. Ők pedig boldogan bújtak a pótmamához, biztonságban érezték magukat, így megnőtt az étvágyuk is, immunrendszerükre is jó hatással volt a pótmama szeretete.Ebbe a kutyába több jóérzés szorult, mint az emberbe!
Bobildánál még némi tejelválasztás is megindult, annyira akart segíteni a piciknek. Így teltek a napok, a picik szépen gyarapodtak és immár két hónaposak! Gazdira váró sorba léptek!
Túl vannak több kölyökoltáson, chipet is kaptak, tele vannak életkedvvel, álló nap csak játszanak, és igazából már csak a szerető gazdi hiányzik az életükből…
A kis fekete, Hercegnő a kislány, egy igazi kis szakállas terrier-mix, az a fajta, amelyik falun tucatszámra bukkan fel szemünk előtt, ám amelyikből még sincsen két egyforma. Hercegnő is egy igazi kis egyéniség, játékos, cserfes, és telis-tele van szeretettel. Ha ölbe veszed, azonnal puszit ad, és amilyen kis akaratos volt picinek, olyan nyugodt lett mostanra.
Legalábbis testvéréhez, a barna Bónuszkához képest, aki meg két hónapos korára lett igazi örökmozgó, és úgy érzi, ő a világon a legis-legkeményebb. Ő pincsiféle lehet, az a típus, amelyikkel a városban, a lakótelepeken szoktunk összefutni, ahogyan büszkén sétál a gazdi mellett. Akaratos, játékos és ő is nagyon kedveskedő, bújós. Emberhez szokott, értelmes kutyuskák, igazi kölykök.
Hercegnő (alias “Falusi”), és Bónuszka (alias “Városi”) oltásokkal és chipezve, költségeikhez való, jelképes 4.000 Ft-os hozzájárulásért cserébe, szerető gazdi számára örökbe fogadhatóak! Érdeklődni utánuk Fazekas Ildikónál lehet, 0670/597-8277, legérdemesebb sms-t küldeni a kutyus nevével és lesz visszahívás.
A legtöbb időt a kiskapudi menhelyen élő kölykökkel töltik, egész nap játszanak és esznek. igazán változatos életet élnek, tehát nem gyenge idegrendszerű kiskutyák, bírják a mobilitást, és azt, ha zajlik az élet körülöttük. Egymással rengeteget civódnak, azonban ha Bobildát meglátják, azonnal pici kölyökké válnak nyomban. Levágják magukat a fehér pulibunda alá, és már neki is állnak békés egyetértésben szopni, Bobilda pedig arcán mennyei nyugalommal tűri ezt, ennyi idő után is, ugyanazzal a türelemmel, mint a legelején, amikor felkarolta őket, és anyukájuk helyett anyukájuk lett.
Természetesen már önállóan eszik a két kölyök,de a kecsketejet még mindig imádják. Nagyrészt ezen nőttek fel, hiszen mennyiségileg nem tudta hozni Bobilda azért a szükségeset. Ám hála kereszt szüleiknek, Áginak és Daninak, sosem volt hiány a finom és éltető kecsketejben, ezúton is köszönet Nekik jólelkűségükért!
Szóval, már csak a szerető gazdik hiányoznak…