Liló Sikertörténete

Liló is egyike volt annak a hat kutyusnak, akik egy vidéki gyepmesteri telepről kerültek hozzánk altatás elől.

“Kedves Herosz Állatotthon! Kedves Gábor!

2 hete fogadtunk örökbe tőletek egy kutyát. Nálatok Liló néven élte mindennapjait, nálunk itthon Tizedes lett belőle 🙂 Nagyon hamar beilleszkedett, felvette a mi életritmusunkat. Most Szentendrén él, panelkutya lett, de eddig úgy látjuk, hogy ez nem okoz neki gondot. Reggel a Bükkös patak partján, illetve a szentendrei Duna korzón szoktunk 1-1,5 órát sétálni, megnézzük a napfelkeltét közösen. Nagyon szereti a vizet, ugyan igazán úszni még nem mert, de egyből besétál a patakba és a Dunába is 🙂 Napközben alszik, csendben várja, hogy hazaérjünk majd délután is több órát sétálunk a környéken. Egyre inkább barátkozik más kutyákkal is, az emberekkel már az elejétől kezdve nem volt gondja. A szobatisztaság is úgy tűnik összeállt a fejében, az utóbbi napokban már nem kaptunk ajándékot csomagot sem délutánra 🙂 Nagyon örülünk, hogy ő került hozzánk, nagyon szerethető kutya, aki viszonozza is amit kap tőlünk. Nyárra sok tervünk van, közös nyaralás, túrák, utazások 🙂 Köszönjük Nektek Tizedest!

Puszipacsi,

Peti, Dana és Tizedes 🙂