Budapest – 20. Heti Beszámoló

A nyílt napról rengeteg fotót, posztot láthattatok, most itt a ki- és bekerült állatokról írunk 🙂
Nagy örömünkre végre gazdira talált a leghatalmasabb kölyök, Havas (1. kép), aki már jó ideje nálunk volt, nem is igazán értettük miért nem érdeklődnek ez iránt a gyönyörű kutya iránt….
Körte (2. kép) alig hogy megérkezett, lefotóztuk, eltelt egy hét és a nyílt nap meghozta számára a sikert, örökbe is fogadták gyorsan.
Bodza (3. kép), aki szintén nem tegnap került be, és hiába volt iránta bőven érdeklődés, valahogy mégsem tudott révbe érni. Vasárnap azonban kilátogatott hozzánk egy házaspár, egykori örökbe fogadóink, akik 7 évvel ezelőtt két kutyust vittek el, akik kenneltársak voltak, s bár Tofuért jöttek, Zsömit sem tudták itt hagyni! Most Zsömi mellé kerestek társat, mert Tofu januárban elment…..
Érkezett még 3 felnőtt kutyus és 4 kölyök, akiket a hét folyamán sorra bemutatunk.