Arya Sikertörténete

“Kedves Herosz-csapat!

Egy hónappal ezelőtt elindultunk Tőletek a kis Arya-val, és sikeresen hazaértünk – Mollyval. 🙂 Ezzel kezdetét vette a mi nagy közös kalandunk…

Molly egy imádnivaló, tüneményes kis kutyagyerek. Nagyon okos, kedves, érdeklődő és hihetetlen, hogy mennyi szeretet lakozik benne. Odavan az emberekért, aki kedvesen fordul hozzá, annak ezt nagy-nagy szeretettel viszonozza.

A helyi állateledel boltba mindig együtt megyünk, egyrészt, mert ott nagy szeretettel fogadják, és így támogató környezetben gyakorolhatjuk a közösségi életet, másrészt pedig míg odajutunk, a közlekedést is tanulgatjuk.

Már az első héten megismertettem a helyi állatorvossal is, aki mindkettőnknek szimpatikus volt (mondjuk most még nem volt semmi szuri vagy ilyesmi, de azért remélem, ez eztán is így marad), úgyhogy úgy érzem, e téren is jó kezekben lesz.

Nagyon szeret az udvaron játszani, rohangálni, kitettem neki a papalant a teraszra, hogy ott is kényelmesen pihenhessen, de persze a legjobb a kanapén, lehetőleg a gazdi oldalához bújva. 🙂 Ő sokáig elhitte, hogy kistestű marad, de már kezdi belátni, hogy nemigazán fér el kényelmesen a gazdi ölében (maximum a papasanban), viszont nekidőlve is ugyanolyan jól lehet aludni.

Végtelenül édes, ahogy ásít, egy amolyan nyivákoló hangot ad ki hozzá.

Mivel sokat vagyok vele, azt még nehezen viseli, amikor el kell mennem, de már ez is alakul.

Sok mindent kell még megtanulnunk, mindkettőnknek, de szépen lépésről-lépésre haladunk előre, az elkövetkező (remélem) 10-15 évben majd mindenre sor kerül.

Küldök pár fotót: a kis modellről (mert vannak ám ilyen pillanatai is), a kedvenc békutya pózáról (ennél már csak az cukibb, mikor ezt a teljes kinyúlást a hátán produkálja, de azt hiszem, ezt egyelőre csak nekem tartogatja, mert mikor a kezem ügyében van a telefon, még véletlenül sem csinálja 🙂 ), és hát mivel selfieben nem vagyok jó, egy rám jobban jellemző közös képet is mellékelek.

Köszönöm, hogy a látogatásom során Őt mutattátok be nekem!
Üdvözletünket küldjük és további szép Húsvétot kívánunk!
Molly és Évi”