Éves jelentés 2016

Éves jelentés 2016 Egyesületünk felépítése sajátos az állatvédő szervezetek között, önálló jogi személyként – vagyis nem esernyőszervezetként – tart fenn két állatotthont, három kutyamenhelyet és több helyi szervezetet. 2016-ban is erőn felül dolgoztak önkéntesek és dolgozók, hogy minél több állatnak tudjunk esélyt adni az újrakezdésre. A menhelyeinkre kerülő állatok mintegy 50 %-a kölyök, az ivartalanítással […]

Read More »

Budapest 11. heti beszámoló

A 11. héten történt: Ahogy arról már beszámoltunk, a múlt héten elvesztettük Bekecset, a birkánkat, de volt több gazdisodás, mint ahogy az előző hetekben ezt megszokhattuk. Naplás alighogy kikerült a karanténból, majd átesett az ivartalanításon és máris örökbefogadták. Cicusaink közül gazdira talált két szuper félénk, ráadásul egy helyre, elhivatott gazdikho z, ők Peti és Szergej. […]

Read More »

Jelentkezz táborunkba Fehérváron!

Naponta rengeteg állatvédelmi problémával találkozunk, a felelősség vállalás hiánya miatt sok állat szenved, nem elég szeretni az állatokat, de megfelelően is kell velük bánni. Munkánk során mindig is nagy hangsúlyt fektettünk és fektetünk a megelőzésre. Hisszük, hogy neveléssel, szemléletformálással még több állaton lehet segíteni. Ennek jegyében szervezzük a nyári napközis tábort már 1995 óta. Az […]

Read More »

VII. KŐ-NAP KISKAPUDON

Ózdi menhelyünkön folyamatosan zajlanak a munkálatok. Fazekas Ildikó, a menhely, a falka vezetője számolt be a legutóbbi közösségi napról: Köszönet a rengeteg embernek, akik 03.11-én eljöttek hozzánk azért, hogy közelebb hozzák az álmokat, hogy szebbé tegyék egy falkányi megmentett kutya életét! Csodálatos napot zártunk, nem csak a The Famous Grouse által szervezett szavazós játék nyereményének […]

Read More »

Kutyaiskola Székesfehérváron

Március közepétől nagy a nyüzsgés,  Fehérvári Állatotthonunk 13 lakóját iskolázzuk be az állatotthon területén található Székesfehérvári Városi Kutyaiskolába, ahol a Dog Garden trénerei tanítják játékos élményszerzések közepette az ebeket és gazdáikat. A kutyaiskola facebook oldalán követhetitek nyomon a kutyák fejlődését, itt érdeklődhettek, kérdezhettek az újabb kurzusok felől. A Dog Garden trénerei egyéni tréningeket és szocializációs […]

Read More »

Német juhászkutyák a HEROSZ Fehérvári Állatotthonban

Német juhászkutyák a HEROSZ Fehérvári Állatotthonban A menhelyek látványa mindig szomorú, legyenek bármennyire jók a körülmények az adott telepen, akkor is fontos azt kimondani, hogy a kutyáknak, macskáknak családra, saját otthonra van szüksége. Most egy olyan fajta néhány tagját mutatjuk be, akik hazánkban az egyik legkedveltebb fajta képviselői. Az emberi felelőtlenséget, meggondolatlanságot mutatja meg mindegyikük […]

Read More »